2017 február 21.
Gyerekruhák előkészítése – az egész hétre előre
Gyerekruhák előkészítése – az egész hétre előre
  • Ha a reggeleitek jelentős része azzal telik, hogy az óvodás kislányod nem tud választani a rózsaszín különböző árnyalataiban pompázó szoknyái, avagy a hellokittis, eperkés, aranyhajas harisnyák közül;
  • ha jártál már úgy, hogy csak olyan nadrágot találtál a hatéves fiacskádnak, aminek vagy a térde szakadt ki vagy a zsebe volt leszaggatva,
  • ha megtörtént már veletek, hogy indulás előtt derült ki, hogy az a frissen mosott pulóver, amit aznapra szántál a másodikos lányodnak a múlt heti kézműves szakkörnek állít örök emléket eltávolíthatatlan foltokkal, és így már természetesen nem lehet felvenni

 – akkor próbáld ki, hogy a hétvégén a teljes hétre megtervezed a gyerekek ruha-összeállítását, és előre ki is készíted egy erre rendszeresített tárolóba.

Előnye: tökéletes szervezettség.

Hátránya: nem marad lehetőség az olyan spontán ötletek megvalósítására, mint:

-Anya, megbeszéltem a Katával, hogy holnap az egyforma lila pulcsinkat vesszük fel!

-Anya, holnap színházba megy az osztály, ezért a kék ruhámat szeretném venni!

-Anya, a holnapi tesi óra helyett a játszótérre megyünk, ezért inkább a bélelt nadrágomat szeretném venni.

 

életmód
Legfrissebb
Áll a Maszkabál - Interjú Holéczi Zsuzsával, önkéntes maszkvarróval

Holéczi Zsuzsa írónő, a Piliscsabai Irodalomkedvelők Klubjának vezetője, kivette részét az önkéntes segítségnyújtásból is: maszkokat gyártott barátai, ismerősei számára. Erről kérdeztük Zsuzsát. Fogadjátok szeretettel!

Megalakult a Mária Országa Imaközösség - Rózsafüzér hazánkért
Adománygyűjtés

Ruhagyűjtést szervezünk Szántó Judittal és Vass Évával! Pár hónapos előkészület után végre sikerült minden egyeztetés ez ügyben, és így sor kerülhet rá.

ALKOTÓTÁBOR A GARANCSON

Amikor már az utolsó hónapokat gyűrik gyermekeink az iskolapadban vagy az ovi udvarán, akkor a vakációra vonatkozó első kérdések többsége nem arról szól, hogy melyik tengerparton lógatjuk a lábunkat idén...

Gondolatok 2019. április 21. húsvét vasárnap
Virágvasárnap - április 14. Nagyböjt 6. vasárnapja

Egyik legnépszerűbb liturgikus ünnep, tele népies hagyományokkal. Az igehirdető számára meghökkentően kétoldalú feladat, hiszen egyszerre ünnepli az Úr ünnepélyes jeruzsálemi bevonulását, majd a szentmisében végig járatja velünk a szenvedéstörténetet.