2017 július 18.
Az elengedés szabaddá tesz
Az elengedés szabaddá tesz

Köztudott, hogy ha valaki megkötözött állapotában megfeszíti mindenét, és úgy próbál szabadulni, semmi esélye nincs. Azonban, ha megnyugszik, elernyeszti izmait, akkor millimétereket is összemehet testének, bőrének kerülete, s lazulhat a kötés rajta. Akkor már könnyedebben tud rabságából oldódni.

Mit is jelent ez az érzelmek, kapcsolatok szintjén?

Ha valamihez, valakihez görcsösen ragaszkodunk, vagy épp görcsösen szabadulnánk tőle, nem fog menni a dolog. Legfeljebb még jobban magunkra feszítjük azt a bizonyos kötést, talán még sebeket is szerzünk általa.

Az első feladat: mélyen és tudatosan elfogadni a helyzetünket, melynek rabjai vagyunk. Az elfogadás fél győzelem. Miért? Mert ha elfogadod azt, amiben vagy, megnyugszol.

A második feladat: elképzelni, és ismét elfogadni, hogy ez a helyzet akár örökre fennmaradhat. Miért? Mert ettől ismét megnyugszol.

A harmadik: elképzelni, milyen lenne, mi történne, ha szabadulnál? Álmodozni róla. Ettől megint csak megnyugszol.

Negyedik lépés: ha az összes lehetséges forgatókönyv lejátszódott a fejedben, fogadd el az összeset. Miért? Mert ha elfogadtad mindet, na akkor tudod igazán elengedni ezeket. Mivel tisztában vagy az összessel, az összesnek az összes lehetséges következményével, már semmi váratlan nem történhet. Főként nélküled nem.

Azért kiváltképp fontos az elengedés, mert szabaddá teszi az áramlást; könnyít a kötésen, oldja azt. Ha elengeded kötéseid, azok is elengednek téged.

Akkor, csakis akkor szabaddá válsz arra, hogy levetett köteledből akár hintát készíts magadnak. És abban a pillanatban kezdődhet a szárnyalás, fel a magasba, a csillagokig, a végtelenbe.

életmód
Legfrissebb
ALKOTÓTÁBOR A GARANCSON

Amikor már az utolsó hónapokat gyűrik gyermekeink az iskolapadban vagy az ovi udvarán, akkor a vakációra vonatkozó első kérdések többsége nem arról szól, hogy melyik tengerparton lógatjuk a lábunkat idén...

Gondolatok 2019. április 21. húsvét vasárnap
Virágvasárnap - április 14. Nagyböjt 6. vasárnapja

Egyik legnépszerűbb liturgikus ünnep, tele népies hagyományokkal. Az igehirdető számára meghökkentően kétoldalú feladat, hiszen egyszerre ünnepli az Úr ünnepélyes jeruzsálemi bevonulását, majd a szentmisében végig járatja velünk a szenvedéstörténetet.  

Orbán Viktor beszéde az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete főépületének avatásán (Piliscsaba, 2019. 04. 09)

Az Avicenna Intézet ma már nemzetközi szinten is elismert bázisa a Közel-Kelet-kutatásnak, és azok a fiatal kutatók, akik megalakulásuk idején kerültek Önökhöz, ma már a téma elismert tudósainak számítanak a nemzetközi térben is. 

Bemutatni az iszlám valódi kultúráját

A mai feszültségekkel telt világban külön feladatnak tekintjük azt is,

hogy az iszlám világáról a sajtóban kialakult negatív képpel szemben bemutassuk annak valódi

kultúráját, megismertessük a közvéleménnyel annak kiemelkedő eredményeit.

Ennek a több évszázados hagyománynak és a mai sajátos feladatoknak a szem előtt tartásával

végzi az intézet a munkáját.

HETET EGY CSAPÁSRA! - „a mi kincsünk és sorsunk: a homok”